diákmunka

Diákmunka a galériában egy lelkes diáknak

A galériában, ahol dolgozom, tegnap bejött egy fiatal lány, hogy nincs-e esetleg diákmunka a számára. Először meglepődtem, mert eddig maximum csak gyakornokunk volt, sőt, egészen pontosan egy gyakornok lány volt itt a múlt nyáron. Mondtam a most betévedőnek, hogy egyelőre nem tudok munkát, de átgondolom a dolgot, hagyja ott az elérhetőségeit, ha lesz valami, felhívom.

Már ettől a felajánlástól is olyan boldog lett, hogy egészen elcsodálkoztam. Mikor bejött a társam, elmeséltem neki, mi történt, és kértem, hogy gondolkozzon ő is, hogy van-e lehetőségünk munkát adni ennek a lánynak. A helyzet ugyanis az, hogy adminisztratív munka nagyon sok van, sőt, egyre több. Ezekre pedig nekünk elég kevés időnk.

diákmunka
diákmunka

Délutánra már nagyjából ki is eszeltük, hogy miként, mennyiért, hány órában jöhetne a lelkes jelentkezőm. Be is hívtam holnapra, hogy elbeszélgessünk vele, lássuk, tetszik-e nekünk és tetszik-e neki a munka, amit ajánlunk. Egyébként úgy tervezzük, hogy egy rész otthoni munka lesz, a másik rész csak, amit a galériában kell elvégeznie. Gondolom, számítógépe van, az adminisztrációs ügyekhez és az adatbázis kezeléséhez pedig túl sok minden más nem kell.

Most egészen fellelkesültem, hogy így tudunk segíteni egy diáknak! Remélem, hogy elvállalja  a munkát, és így jó lesz neki is, nekünk is.