Egy eleven királylány meséje

Egyszer volt, hol nem volt, talány igaz se volt, az Óperenciás tengeren túl, ahol a kurta farkú malac túr, élt egyszer egy csöppnyi királykisasszony.

Az egész királyság nagyon szerette, mert mindig vidám és kedves volt az emberekkel, ráadásul tündérien mosolygott.

A tündéri mosolyának köszönhetően azt is elnézte neki a királyság népe, hogy nagyon eleven királykisasszony volt.

Előfordult, hogy elcsent egy kiflit a péktől reggel, mikor kikerült a friss áru a bolt elé, de az is gyakori volt, letépett egy-egy virágot az idős nénik kertjéből.

Egy napon, kis barátjával, Bodri kutyával felfedező útra indultak a királyságot körülvevő erdőbe.

Az erdő sűrű volt, és az a rémhír járta, hogy banditákkal van tele.

A királykisasszonynak sokszor elmondta az édesanyja és az édesapja is, hogy ne menjen az erdőbe, rengeteg anekdotát végighallgatott az erdőben történő rémséges rémtörténetekről, és hogy rengeteg baj érheti, ha kimerészkedik, de a dacos és eleven kislány természetesen nem fogadott szót.

Elindult hát a kalandra és úgy tervezte, az éjszakát is kint tölti a vadonban. Csomagolt magának hamuban sült pogácsát, de arra nem gondolt, hogy meleg ruhát is vigyen magával, ha esetleg lehűlne az idő.

Egészen sötétedésig járta az erdőt, nézelődött és felfedezte a környéket. Mikor elkezdett lebukni a nap a horizont alá, akkor már hideg volt, fújt a szél és az erdőből furcsa zajok hallatszottak.

A királylány nagyon megijedt és akkor már szeretett volna inkább hazamenni, ráadásul nagyon fázott is, a csontjáig hatolt a hideg szél, de elfelejtette, hogy merről jött.

Bodri kutya is berezelt, így az ő szimatára se nagyon tudtak hagyatkozni a hazafelé vezető utat illetően.

Kóboroltak az erdőben, míg teljesen sötét nem lett.

Akkor letáboroztak, a királylány tüzet rakott, hogy ne fázzon annyira, és hogy az esetleges közeledő állatokat távol tartsa maguktól, de hiába.

A tűz nem tartott túl sokáig, mert olyan dermesztő és erős szél fújt, hogy az erdő sűrű fáin is keresztül hatolt.

Ekkor a királylány már nagyon bánta, hogy elkóborolt otthonról és nem hallgatott a szüleire.

A nagy szélben egyre furább hangokat hallott és ettől bármilyen bátor is volt, nagyon megijedt!

Elképzelte, hogy a közelben leselkedő banditák mind arra várnak, hogy rá támadhassanak és ez annyira megrémisztette, hogy keservesen sírva fakadt.

Telt, múlt az idő és mikor már éppen pirkadni kezdett, lódobogás hallatszott a távolból.

A királylány összerezdült, de mivel az éjszakán már túl volt, teljesen átfagyott és úgy gondolta rosszabb már nem is jöhet, hangosan kiáltozni kezdett:

  • Gyertek banditák, itt vagyok, itt találtok meg, ha elég bátrak vagytok, gyertek és küzdjetek meg velem!

Ő sem tudta, hogy mire számítson, azt pedig pláne nem gondolta, hogy a banditatámadásnál is ijesztőbb dolog vár rá.

Az édesapja tartott felé a fél sereggel és olyan dühös volt az arca, hogy olyannak a leány még sosem látta őt.

Mikor odaért, nem szólt semmit, csak a kezét nyújtotta, felvette a lovára és vágtatni kezdett hazafelé.

A palotában aztán nagy volt a sipákolás, mikor megérkeztek.

Nem csak a királyné, de a dadán át az összes szakácsnőig mindenki teljes extázisban volt, hogy hol járt a kis királykisasszony egész éjszaka.

Az édesanyja volt a legdühösebb, ő vörös fejjel üvöltött, vagy fél órán keresztül és felsorolta az összes lehetséges forgatókönyvet, ami balul sülhetett volna el a kaland során.

A királylány szeretett volna magyarázatot adni, de olyan fáradtnak és levertnek érezte magát, hogy egy hangot sem tudott kiadni a száján.

Mikor már kissé csillapodtak a kedélyek, és a királynő is elmondta a magáét, a királylány felvonult a toronyszobába, ahol a bünti időszakokat szokta tölteni, és azonnal álomba zuhant.

Másnap reggel tért csak magához a hosszú álomból.

Arra ébredt, hogy zúg a füle, mint ha a tenger morajlana benne, köhögő roham jött rá, amibe a tüdeje is belesajdult, és az orrán is folyt a viszkózus váladék.

Ilyen rosszul még sosem érezte magát ezért roppantul megijedt.

Lekullogott az édesanyjához, aki mikor meglátta, rögtön tudta, hogy nagy baj van.

A királynő azonnal küldetett a sárkányfű árusért, aki nemsokára meg is érkezett.

Megállapította, hogy az esti kimenő következménye komoly megfázás lett, és erre már a ő raktáron lévő gyógyfüvei nem szolgálhatnak segítségül.

Elmondta viszont, hogy egy messzi-messzi helyen, a sárkányfű árus találkozón hallott róla, hogy léteznek olyan acetilcisztein tartalmú nyákoldó varázsszerek, bizonyos acc 600 vízben oldódó tabletták, amik egykettőre elmulasztják a csúnya hurutos megfázást.

Mivel a királykisasszony az elmúlt nyáron töltötte a 14. életévét, így ez ideális megoldást jelenthet a betegségének gyógyítására.

A sárkányfű árus elmondta, hogy sajnos, a királyságban egyetlen olyan gyógyszertár sincsen, hol ezt be lehetne szerezni, de szerencsére a Prevenció patika weboldalán megrendelhető a készítmény és két nap alatt ki is szállítják.

A királynő rábízta a sárkányfű árusra a gyógyszer beszerzését, addig kamillateával és vizes borogatással próbálták csillapítani az eleven királylány tüneteit, hát, ha valamicskét javul az állapota addig, míg megérkezik a csodaszer.

A sárkányfű árus tanácsára sok folyadékot is adtak neki, mert ilyen esetekben ez is jót tesz.

Hamar meg is érkezett a lovas futár a csodakészítménnyel, nem telt bele két napba.

A dadus azon nyomban feloldotta egy pohár vízben az Acc 600 tablettát és már szaladt is a királylányhoz, hogy oda adja neki.

A sárkányfű árus kifejezett tanácsára étkezés után használták a csodakészítményt.

A hatás nem sokat váratott magára és a rendszeres és módszeres fogyasztásnak köszönhetően a királykisasszony hamar visszanyerte régi formáját.

Igaz időbe tellett, mire a királyság újra a kacajától volt hangos, hiszen hosszan tartó büntetést kapott azért, hogy elkóborolt.

Viszont annak mindenki örült, hogy ilyen hamar helyre állt az egészsége.

A sárkányfű árust lovaggá ütötték, és a királyságban innentől kezdve minden esetben az internetről rendelték a varázskészítményeket, ha valaki nagyon beteg lett.

A királykisasszony pedig szépen cseperedett tovább a királyság nagy örömére és boldogan élt, míg meg nem halt.

Itt a vége fuss el véle, aki nem hiszi, járjon utána!

Mese és valóság