Egy rövid értekezés arról, hogy mennyire fontos, hogy a polcunkon ott legyenek az arckrémek is

Nagyon fontos dolognak tartom, hogy az ember megfelelő módon kezelje az arcbőrét. Ez elsősorban abból a meglátásomból eredetezhető, hogy emlékszem mennyire önbizalom hiányos és zárkózott voltam tinédzser koromban, amikor a pattanásos időszakomat éltem. A helyzet az, hogy akkor ölni tudtam volna azért, hogy mindez végre múljon el és nekem se kelljen minden hónapban kozmetikushoz járni, aki aztán pokoli kínok közepette ugyan, de valamelyest segít rajtam. Ekkor még persze vajmi kevés esélyem volt önerőből komoly és drasztikus megoldások nélkül eredményt elérni, elvégre mindez alapvetően hormonális, egy idő után múlni kezd, addig pedig valahogyan meg kell vele barátkozni. Illetve tudom, vannak módszerek, de azért olyan komoly szinten nem érdemes belenyúlni egy amúgy is átalakulóban, fejlődésben lévő szervezet működésébe, legalábbis én így gondolom. Szóval ez idő tájt a maximum, amivel védekezni próbáltam a dolog ellen az annyi volt, hogy elkezdték a fürdőszobai polcomat arckrémek megtölteni. Egyre több és több került oda, míg végül tényleg nyithattam volna akár egy saját kozmetikát is. Sajnos a legtöbb még az „említésre méltó” kategóriába sem tudott bekerülni. Mindez egyébként nem bántás ez esetben, igen komoly feladatot vállaltak magukra a „srácok”, amit a legtöbben már a kezdés előtt feladtak volna.

A lényeg tehát az, hogy ekkoriban rengeteg rutint szereztem magamnak az arcbőrápolás tekintetében, köszönhetően annak, hogy rengeteg módszert ki kellett próbáljak, amik különböző módon kerültek be a napi rutinomba. Mostanra boldogan kijelenthetem, hogy a rémálomnak vége, így az arckrém mint olyan szimplán egyfajta karbantartást végez csupán el, nem kell olyan drasztikus feladatokat ellátnia mint annak idején. Sőt, mióta a barátnőm hozzám költözött rá kellett jöjjek, hogy én még igen gyenge vagyok hozzá képest a témában, ha éppen otthon van simán feldob akár egy hidratáló nappali arckrémet is, éjszaka meg természetes mindez. Ráadásul a mindenféle termékkatalógusoknak köszönhetően egy csomó olyan arc- és egyéb krém is eljut hozzánk, ami nem is annyira ismert vagy elterjedt, egyelőre. Én a magam részéről azért kell ilyesmivel éljek gyakran, mivel a szakmámnak köszönhetően időről-időre meg kell jelenjek a színpadon vagy egyéb nyilvános rendezvényeken, itt pedig nyilván íratlan szabály a látható (és sokszor a nem látható) felületek lelkiismeretes karbantartása, megóvása. Persze nincs is ezzel gond, alapvetően nagyon sokban tud segíteni az ember közérzetén ha tudja, hogy amennyire lehet megóvja a testét. Ráadásul nekem fiatal korom óta elég érzékeny a bőröm, így aztán nem is nagyon lenne más választásom mint amennyire lehet komolyan véve a dolgot megpróbálni óvni azt. Sajnos ez egy olyan dolog, ami elég gyakran jelentkezik, akár már az erős napsütés esetén is, viszont mivel az egyik legkedvesebb időtöltésem a napon ülni és a friss levegőn csavarogni, amint az időjárás engedi, így nem igen tehetek mást, minthogy megkeresem a lehető legbiztosabb megoldást arra, hogy ezt a problémát kezelni tudjam. Kissé dacos vagyok ilyen téren (is), nem igazán tudnám elfogadni azt a tényt, hogy a nap allergiám miatt csak délután meg reggel mehetek ki, így természetesen a bőrgyógyászommal való konzultálás után megtaláltam a megfelelő módszert arra, hogy ne csak egy adott időpontban élvezhessem a tomboló jó idő nyújtotta csodálatos örömöket.

Az meg megint  egy érdekes téma (legalábbis én a személyes érintettségem miatt érdeklődéssel fordulok a kérdés felé), hogy vajon ez mennyire köszönhető annak, hogy az emberiség irdatlan mennyiségű mérget visz be napi rendszerességgel a táplálkozás révén. A kérdés mondjuk nem is ez, hanem az, hogy ha már megtörtént a baj, akkor ki lehet-e szép lassan venni az életünkből az ilyesfajta kellemetlenségeket azzal, hogy elkezdünk odafigyelve, egészségesen táplálkozni? Egyelőre nincs erről semmi konkrét hírem sajnos, de amint sikerül érdekes adatokat szereznem biztosan jelentkezni fogok.

Mese és valóság