Rendhagyó mese motorosokkal – indulhat a kutatómunka!

Ma az elsősöm sugárzó arccal lépett ki az iskolából, amikor délután érte mentem. Mindig örülök, ha örömöt látok rajta, ugyanakkor kissé meg is ijedtem, mert a mosoly gyakran azt jelenti: nagyon jó házi feladatot kaptunk! Amit persze nem tesz hozzá senki: amit majd neked kell megcsinálnod, anya! gyanúm beigazolódott, a pöttöm odaszaladt hozzám, s még mielőtt akár egy kérdést feltehettem volna, vagy adhattam volna egy puszit a kis homlokára, elkezdte hadarni, mit is kell majd délután csinálnunk.

– Furcsa mesét kell írnunk, anya! Olyan szereplővel, ami nincs! – mondta el a számomra kissé zavaros instrukciót. Még az volt a szerencse, hogy az üzenő füzetbe most is, mind mindig, gondosan beragasztották a házi feladat részletes ismertetését. A lényeg az volt, hogy írjunk egy olyan modern mesét, mely mai körülmények között játszódik olyan szereplőkkel, melyek kicsit hasonlítanak is a klasszikus mesebeli alakokra, meg nem is, tehát vigyünk egy kis csavart az egészbe, de azért alapvetően egy győz a jó, veszít a rossz típusú, gyerekeknek való kis kaland kerekedjen ki belőle.

Amíg a gyerekek kicsit lefárasztották egymás a trambulinon, ültem a konyhában és gondolkodtam, mit is kellene alakítanom, hogy elégedettek legyenek a tanító nénik, s persze a legszigorúbb zsűritag is, aki az én kis manóm. Néha elgondolkodom, jó-e az, hogy ennyit segítek neki a feladatokban, de nem lenne szívem őt elvonni a játéktól. Egyébként is, én kifejezetten élvezem ezeket a kreatív feladatokat, bár valószínűleg ezzel nincs így minden szülő.

Ahogy néztem őket, hirtelen eszembe jutott valami. Mi lenne, ha egy motoros herceg lenne a főszereplőnk, aki nem egy táltos paripán, hanem egy fémszörnyetegen járja be a próbatételeket rejtegető hetedhét határt. Motoros csizma és sisak, motoros dzseki, nadrág, kesztyű, minden lenne rajta, ami kell, de mesebeli küldetésre indulna, legyőzné a gonoszt, megmentené a királylányt, megszerezné a fele királyságot, ahogyan az lenni szokott. Persze, lehetnének benne szokatlanabb próbák is, pl. egy motoros verseny.

Nagyon megörültem annak, hogy lett valamiféle gondolatom ehhez a feladathoz, szóval neki is álltam keresgélni a neten, hogy pontosan mifélék is ezek a motoros ruházati termékek – ha már dolgozunk rajta, legyünk minél alaposabbak. Találtam is egy szimpatikus oldalt, ahol nagyon sokféle terméket megtekinthettem. Sorban megnyitogattam a különböző kategóriákat, s jó alaposan szemügyre vettem a különböző darabokat.

Közben, ahogy az egyik nagyon mutatós darabot nézegettem – textil és bőr keverékével készült motoros csizma volt, kényelmes darab, s még arra is gondoltak, hogy a váltó ne koptassa ki –, arra gondoltam, lehetne egy olyan fordulat is a történetben, melynek központjában egy különleges erővel rendelkező motoros csizma áll. Például lehetne egy olyan tulajdonsága, hogy egy szempillantás alatt elrepíti a tulajdonosát oda, ahová az csak el akar jutni.

Amikor bejött a gyermek, leültettem magam mellé, s elkezdtük kidolgozni a történetet, ötleteltünk, nevetgéltünk. Közben nézegettük, milyen is legyen pontosan motoros hősünk ruhája. Azt mondta, szeretné, ha lenne jó kis motoros kesztyűje, amiben nem fázik a keze. Emellett nagyon okos meglátást tett, mikor mondta, hogy minden ruhadarab legyen fekete, mert az még furcsábbá teszi a mesét – teljesen igaza van, hiszen a sötét színek általában a negatív szereplők sajátjai, nem a pozitívakhoz kapcsoljuk őket. Nagyon büszke voltam rá, hogy ilyen apróság létére ennyire okos megállapításra jutott. Azt gondolom, elég szokatlan ez, többnyire nem szokták még ilyen életkorban az efféle szimbolikus tartalmakat felismerni.

motoros csizma

A varázslatos motoros csizma ötlete nagyon tetszett neki, ehhez annak a csizmának a tulajdonságait vettük alapul, ami engem is megihletett. Mondta, hogy mindenképp legyen olyan, ami nem ázik be, mert akár mocsarakon is keresztül kell mennie a mesefiguránknak. Ebből aztán újabb érdekes történetszálunk kerekedett.

A csupa fekete ruha ötlete mindaddig tartotta magát, amíg gyermekem meg nem látott egy fekete-fehér motoros ruhát. Teljesen odáig volt érte, azt mondta, ha létezne motoros herceg, biztosan ilyenben járna, s ekkor már a fehér motor is megjelent mesénkben – ennyit a színszimbolika cseréjéről, de persze nem akartam letörni a lelkesedését, nagyon örültem, hogy ő is ötletel, s nem csak bólogat arra, amit én mondok neki. A motoros csizma maradhatott fekete, s szép lassan ki is kerekedett a történetünk. Megszerkesztettük szépen, amíg én ezzel bíbelődtem, a lányom megrajzolta a képzeletbeli motorost, s úgy fekhettünk le aludni, hogy sikerült megugranunk az iskolai feladat által felállított lécet. Nem volt persze túl magasan, de volt benne némi kihívás azért, ami mindig öröm. Remélem, a tanítók is értékelik majd az erőfeszítéseinket.

Mese és valóság