Úgy, mint a filmeken?

Húgom, Bori Waldorf iskolába jár. Ez azt jelenti, hogy a 12. évfolyam abszolválásához szükséges megalkotnia egy éves munkát, ami nagyjából annyit jelent, hogy mélyen beleássa magát egy olyan témába, ami érdekli (nem nagyon van megkötés, szinte bármi lehet az), és év végén bemutatja kutatásainak eredményét. Mivel Borit nagyon érdekli a nyomozás, úgy döntött, ez lesz a témája, és meginterjúvolt egy magándetektívet, hogy első kézből kapjon információkat. Főként a nyomozás módszerei érdekelték, és hogy úgy működnek-e a dolgok, mint a filmeken. Sok kérdésére választ kapott (persze nem az összesre), elsősorban a módszerekkel kapcsolatban.

Ami nagyon nem úgy megy

A kedves detektív a követéssel, figyeléssel kapcsolatos hiteit rögvest eloszlatta: nincs olyan, hogy csupán egy ember végi a mozgó megfigyelést. Egyrészt, mert a magánszektorban nincs meg mindenkinek a megfelelő felkészültsége, másrészt pedig, mert ez sokkal nagyobb szervezettséget igényel, mint általában gondolnánk. Ezért, és a technikai felszereltség miatt a követés a nyomozási tevékenységek közül az egyik legköltségesebb. Elsősorban a párkapcsolati nyomozások során kap nagy hangsúlyt.

A másik dolog, hogy a nyomozásoknak egy kis része kapcsolatos a házastársi hűséggel, a követés és megfigyelés izgalma csak egy része a munkájuknak. A nyomozás során sokszor, például adócsalási ügyekben a különböző hivatalos dokumentumok beszerzésében, értelmezésében merül ki.

Ezzel Bori, vagyis igazából a magándetektív darabjaira törte az álmodozásaimat, a magányos hősről, aki egyedül néz szembe a veszélyekkel. Továbbá szembesültem a valósággal akkor is, amikor megtudtam, hogy hatósági engedély szükséges a működéshez, nincs olyan, mint a detektívregényekben és a filmekben, hogy valaki csak simán a saját szakállára nyomoz.

Ami hasonlít

Azért, mint kiderült, ha nem is ünnepelt hősök, de általában nem mindennapi emberekről van szó: a legtöbb magándetektív dolgozott a nemzetbiztonság területén. Emellett tisztában kell lenniük a jog egy részével, hiszen a problémáknak, amiket megoldanak, a legtöbbször jogi következményei vannak. Tehát azért mégsem hétköznapi szürke egérkékről van szó.

Noha a követési metódusnak nem minden részlete vág egybe a filmekkel, a technikai felszereltség általában igen magas. Ez ahhoz kell, hogy a megfigyelés jól működhessen, ne kelljen például túl közel merészkedni a megfigyelthez ahhoz, hogy fényképet készíthessenek róla.

Pár dolgot mesélt még Bori az interjúról, de bevallom, már nem emlékszem a többire. A magándetektív egyébként tényleg nagyon kedves volt vele, az irodájában találkoztak, Bori azt mondta, ettől a találkozótól kicsit egy filmben érezte magát: úgy, mint aki épp felbérelni készül valakit.

Büszke vagyok a húgomra, mert nagyon jól sikerült az éves munkája, és örülök neki, hogy olyan témával foglalkozott, ami egy kicsit engem is érdekel.

Mese és valóság